Balatoni jegyesfotózás

Amikor Dóriék kitalálták, hogy vitorlázós jegyesfotózást szeretnének, bevallom aggódtam kicsit. Féltem a kábelektől, hogy ha eltávolodnak a parttól, akkor semmit nem fogok látni belőlük, hogy túlságosan egysíkú lesz a képanyag. De aztán pár egyeztetés után összeállt a profi menetrend: először a sétányon fotóztunk, aztán a kikötőből fotóztam őket, ahogy kihajóznak. Még innen küldtem utánuk a drónt, majd a légi felvételek után értünk jöttek egy motorcsónakkal, és a kapitány pont abba a szögbe kormányozta a csónakot, ahogy én kértem. Még a kikötőben felerősítettem egy vakut az árbócra, így a naplemente után is különleges hangulatú fotókat készíthettünk! Csodás élmény volt, örök emlék marad ez a fotózás! 

Előző Barbi

Comments are closed.